2014. január 27., hétfő

Home, Sweet Home

Nem sikerül betartani a szilveszteri fogadalmamat a bloggal kapcsolatban, de próbálkozom. Köszönhető kicsit a kevés szabadidőnek és egyedüllétnek hisz mindig van valami szerencsére.
Január 19-én hazasodort a szél minket. Már nagyon vártam hogy itthon legyek kicsit a családdal, de túl jó és pillanatnyilag nem is szeretnék még visszamenni.
Hazafele már az új kis autóval jöttünk, és gyorsan haza is értünk az idő is csak úgy repült. Anya finom főztje várt itthon és sok sok szeretet.
Első nap már reggel a rendőrségen kezdtem, nagyon eltalálták az időpontot. Gyorsan végeztem is, átszaladtam a Türrbe, mintha el sem mentem volna onnan, csak az arcok voltak újak. Beköszöntem Petrának és jól megölelgettem. Délre várt Teodóra, és elkészült a második tetoválásom is. :)
Kedden reggel utaztam Pestre hugiékkal és 2 napot ott is töltöttem. Marciztam és rengeteget játszottam Majával. Velem aludt és reggel is az ő kis puszijára ébredhettem. :) Pizsipartyt tartottunk, rengeteget bohóckodtunk és Zsófi ismét csudifinomakat főzött.
Csütörtökön Betti anyukájánál kezdtem, megcsinálta szépre a körmeim, aztán Bettivel töltöttem a délelőtt többi részét. Márkkal Tomatoban ebédeltünk és rohantam is haza anyához. Csajos délutánt tartottunk, vásároltunk, rengeteget beszélgettünk és pár új szerzeménnyel gazdagodtunk. Sikerült anyát is rábeszélnem 2 pár cipőre, amit azóta is minden nap megköszön. Nagyon jó volt végre együtt lenni :) Nagyon szeretem az anyukám!!!!
A táskát anyutól kaptam karácsonyra, a pólót imádom, hisz laza és hosszú ujjú, amiből nagy hiányom van. A kis ruhát Márk szülinapjára vettem, szerencsére neki is annyira bejött mint nekem.
Sajnos már nem találok olyan jó ruhákat a turiban mint régen, de meglepetésemre egy Converse cipővel gazdagodtam, ami méretben tökéletes és nagyon jó állapotban van. Képtelen voltam otthagyni! A csizmára anya beszélt rá, szerencse hogy megvettem hisz nem hoztam haza olyat amit a hóban felhúzhattam volna. Életmentő volt!

Már el is jött a péntek és a szerelmem 23 éves lett. Én voltam az első aki felköszöntötte és jól megszeretgette. Délelőtt megvettük a party hozzávalóit és össze vissza rohangáltunk. Jól megérdemelt pihenés kép Koronában ebédeltünk, amit délutáni szieszta követett. Lenyírtam a haját és már otthon készültem a szalagavatóra. Erikem eljött értem és kicsit együtt töltöttünk pár órát, nagyon hiányzott már.
Eközben ránk szakadt a hó is, vagy 20 centi. Már aggódtam, hisz tudtam így páran nem fognak tudni eljönni a szülinapi bulira. Így is lett hiszen egyik barátnőm sem tudott ott lenni. 8kor már Csitoban kezdtünk, díszítettem és előkészítettünk mindent. Nagyon jóra sikeredett a buli. Volt beerpong, nevetés, ivászat, zenecucc és minden ami jó. Még tűzijátékot is hoztunk, ami nagyon viccesre sikeredett. :) 10/10-es este!
A hétvégénk gyorsan de nagyon jól telt. A szombat inkább pihenéssel és egy kis hólapátolással. Gergővel és Martinnal hóembert építettünk, és végre játszhattam az egyetlen kutyuskámmal is. Vasárnap halászlével várt a Papa, Mama pedig finom fánkkal. Teli pocakkal tértünk haza, este pedig jól kiszánkóztuk magunkat! :)

 
 
Imádtam az itthonlétet!!!

2014. január 5., vasárnap

Újdonságok

Karácsony és szilveszter után ma jutottam el a nagy összepakoláshoz, takarításhoz és mosogatáshoz. Délutános műszakban dolgoztunk a héten így szó szerint semmire nem volt időm, pláne ha nem tudunk felkelni 11 óránál előbb :)

Igyekszem rendben tartani a dolgokat magunk körül, de már el sem férünk a kis szobánkban. Márk megígérte hogy a hétvégén átbeszéljük a saját lakás ötletet, de úgy érzem kicsit tereli a dolgokat, pedig nincs miért. Szeretnék már menni olyan helyre ahol akkor használom a konyhát vagy a mosógépet amikor akarom és nem kell egy csomót lépcsőznöm ahhoz hogy eltudjak mosogatni kedvem szerint. Persze egy fiú nehezebben érti meg, hisz nem ő csinálja ezeket a dolgokat. Mindenesetre megígérte hogy holnap átbeszéljük, remélem így is lesz és jutunk valamire most már.

Ebben a hónapban lesz fél éve hogy Németország az otthonom, és hogy együtt élek azzal az emberrel akit mindennél jobban szeretek. Kellemesen csalódtam, hisz sosem veszekszünk, mindent megbeszélünk és nagyon jól kijövünk annak ellenére hogy a nap 24 órájában együtt vagyunk. Minden tökéletes szerencsére. :)
Végre eljutottunk oda is, hogy nem csak 3-4 féle étel kerül az asztalra. Ha van időm munkában, vagy itthon mindig nézek valami újat és már nem félek neki állni.  Eddig minden iszonyat finomra sikerült elsőre is. 
Szenteste
Csilla féle tejszínes csirke
Első mákos gubám
Az irtó keményre sikerült mézeskalács:)
Aszalványos csirkemell baconbe tekerve
Lasagne
Cézár saláta
Nem utolsó sorban pedig, megkaptuk a szabit és 2 és fél hónap után január 19-én megyünk haza 10 napra :))))) Várlak!!!

2014. január 1., szerda

Új év, új fogadalmak...


Új év, új fogadalmak, az első biztosan az hogy igyekszem frissen tartani a blogot. Sajnos az elmúlt pár hónapban nem sikerült, pedig rengeteg jó dolog történt velem. 
Október végén voltunk otthon, buliztunk, pihentünk és haloweeneztünk is ami nagyon jól sikeredett. 






Kiélveztük a családdal töltött pillanatokat és könnyesen búcsúztunk hisz már 2 hónapja hogy nem voltunk otthon.
Betöltöttük még októberben a 2. évünket Márkkal és még mindig tökéletes minden. Adventoztunk, feldíszítettem a lakást és mint minden évben, elkészült a kis koszorúm is. Rengeteget dolgoztunk és nem túl sokat pihentünk de meghozta gyümölcsét.Új autót vett a Nyuszika és én pedig 1000 eurót nyertem az Amazonnál és sikerült így megvennem azokat a dolgokat amiket szerettem volna. Karácsonyfa alá kerülhetett az új fényképező és a laptop. Imádom őket és nem tudom hogy hálálhatnám meg. :)
2 év<3





Gyorsan teltek a napok és már itt volt a karácsony, csodásan sikerült. Csináltunk közös kaját, mákos gubát és így ünnepeltük meg a szentestét. Márk borzasztóan örült az ajándékának, ahogy én is az enyémnek.  A napokban kiderült végre hogy kaptam szerződést és 1 éveset. El sem tudom mondani mennyire boldog vagyok. Ez az év nem is zárulhatott volna boldogabban, illetve tökéletesebben. A szilveszterünk egyszerűen telt egy kis házibulival, iszogatással, tüzijátékkal. Végre 3. szilveszter után kaptam első éjféli csókomat és egy kubai szivarral indítottuk az évet. :) Remélem ez az év is legalább olyan jó lesz mint az előző! :)))






Nagyon boldog új évet mindenkinek, sok szeretetet, boldogságot és egészséget! :)