2014. február 10., hétfő

Két hetem röviden

Már holnaphoz 2 hete hogy visszatértünk kis otthonunkba. Még mindig ugyanúgy repülnek a napok. Beléptünk a szerelmesek hónapjába, szerencsére ebből nincs hiányom egy pillanatra sem. :)
Az elmúlt 2 hét nagyon kemény volt számomra a munkahelyen hisz a másik műszak nem igazán erőlteti meg magát. Ha ők nem csinálják meg nekünk meg kell. Ezért is nem szeretem a délutános műszakot, egyébként is több a munka. A múlt pénteken elértem a csúcsom, számban tudni sem szeretném hány csomagot sikerült becsomagolnom de lehet hogy megdöntöttem saját rekordomat. A nyakam teljesen beállt, és azóta sem tud a fejem nagyon egyik irányba sem fordulni.

Amennyit csak tudunk még mindig pihenéssel töltünk, de most nem is bánom, hisz nekem ez a két hét kicsit sok volt. Újabb kedvenc sorozatunk Breaking Bad, utolsó, azaz 5. évadjának kezdtünk bele. Nem akarom hogy vége legyen, de már nagyon kíváncsi vagyok hova tudják fokozni. Megnéztük a Szupercellát is, ami fergeteges volt. Márk végre nem találta ki előre mi is fog történni. :D
Végre eljutottunk bulizni is. Életem legjobb Rnb bulija volt. A hely gyönyörű volt, az egyetlen problémám csak az illemhelyiséggel volt (botrányosan undi volt). Ahogy beléptünk kis szökőkút, 3 terem, bár most csak 2 volt nyitva. Külön koktélhelyiség volt, ezt ki is próbáltuk és isteni finom Sex on the Beachet ittam. Roland pedig pár zombie után már nem igazán tudta mi van.... :) A zene nagyon tetszett, és meglepetésemre a lányok nem vitték túlzásba a táncot, de pár srác nagyon jól nyomta. Tátva is maradt néha a szám.

Hosszú hétvégénk volt, amit jól ki is élveztünk és az egész időt pihenésre szántuk. Még kiélveztük a hús, a kolbász, a tojás és már finomság izét, hisz ezen a héten epe és máj tisztító kúrát tartunk!
Annyit foglal magába hogy állati eredetű terméket nem fogyaszthatunk 6-7 napig. Gyümölcsön, zöldségen és mindenféle egészséges, cukormentes dolgokon kell élnünk. A 6. napon pedig enni inni nem igazán lehet 14 óra után, csak az esti keserűsós löttyöt és a grapefruitos olajos levet. Ma volt az első napunk. Nehézkesen indul, de szerintem sikerülni fog és nagyon tiszták leszünk :)