2013. június 4., kedd

Pest

Múlt kedden reggel anyával turitúrát tartottunk és csak én 1 nagy zacskónyi ruhával tértem haza. Nem is szeretnék számolni vagy összehasonlítani, hogy ha ezt mind boltban kéne megvennem mennyit fizetnek és így mennyit fizettünk. Jó érzés ilyenkor hogy mennyit lehet spórolni és még mindig megvan a sajátos kis hangulata az egésznek.
Krisztimmel délelőtt felbuszoztunk Budapestre. 1 hét teljes szabit vettem ki magamnak :)
Igazán tanulnom kellett volna, de nem tettem, bánom és lelkifurkám is van hogy csak 1-szer sikerült elő venni a napok alatt. A következendő 3 napban nagyon bele kell húznom, ugyanis pénteken jön haza Márk :))))( és persze szeretnék vele lenni amennyit csak tudok abban a 10 napban:)

Ahogy felértem a Király utcában kínait ebédeltünk, és együtt mentünk Majáért az oviba aki azonnal a nyakamba ugrott. Apával kipróbáltuk az új görkorimat is, amit Márkótól kaptam (imádom). Jól beboroztunk és igazán cikázva gurultunk hazafelé. Nagyon sok időt Majával töltöttem és minden este mellette aludtam. Még mindig neki van a világ legkényelmesebb ágya és párnája is!

Szerdán 3 kismamával sétálgattam, kicsit kilógtam a sorból de legalább hasznos voltam a csomagcipelésnél. Zsófi pocakja is már igazán kerekedik de sajnos még nem sikerült nevet választani az öcsikének. Mindenki mást szeretne, Maja Marcikának hívja, apa Robinnak, Zsófi pedig Noelnek szeretné nevezni. Én maradok a pocaklakónál egyenlőre. :)
Csütörtökön Krisztivel tartottam délután és elmentem az edzésére. Húúú mennyire barátságos az, jó hangulatú az egész és milyen jók a koreok, és mindenki nagyon jól táncol. Dükit sem ilyennek gondoltam, igazán nem is gondoltam róla semmit, de kellemes csalódás. Mindenki nagyon kedves volt velem, ez igazán jól esett. Ha már itt tartunk nagyon jó lett az új száma, ami szerintem a legjobb eddig!!! Sikerült is egy pár arcot felismernem az edzésről.  DÜKI - TURN ME ON (ft. Skeeny Boy)
Edzés után pizzáztunk és az Instant-ban kötöttünk ki, ahol egy nagy pohár bor után vigyorogtunk és elmentünk a westendbe melegedni. Hihetetlen milyen hideg van!
Péntek reggel piacoztunk és finom zöldségekkel, húsokkal gazdagodtunk, amiből Zsófi iszonyatosan finom kajákat csinált. Délután siettünk Maja ovis évzárójára, befontam a haját és nagyon cukorborsók voltak.
Estére szülinapi habos meggyes pitét csináltunk nekem. Nyam-nyam!
A szombat nagyon borongós és esős nap volt így sehova nem tudtunk menni, de ha már nem tudunk mit csinálni finom vacsit készítettünk. Burgonyás lángos házi módra. A tíz ujjam is megnyalom utána. Komolyan szerintem az 1 hét alatt minimum 2 kilót felszedtem, Zsófi jól megtömött ám:) A jó oldala hogy nagyon finom receptekkel tértem ám haza.
Vasárnap lejutottunk a Margitszigetbe és bohóckodtunk fényképezkedtünk és sétáltunk egy nagyot.
Hétfőn délután lekéstem a buszomat így visszakanyarodtam és csak ma reggel jöttem haza.

Nagyon rossz idő van és fázom, de nem tudunk begyújtani mert leszedtük a kazánt, de már hiányzott az ágyikóm azért, majd jól bebújok a takaró alá.