2013. április 1., hétfő

Spring break

Így jár aki elalszik a vonaton! G
Csütörtöktől beköszöntött a tavaszi szünet, 25 centis hóval persze! Reggel mentünk Gergővel, vonattal Pestre apáékhoz, onnan pedig kocsival Salgótarjánba, vagyis Karancsaljára a mamáékhoz. Nagy meglepetésünkre szó szerint semmi hó! Csak néztünk is, de persze másnapra meg is érkezett vagy 5-10 centi, ami szerencsére nagyon gyorsan elolvadt.
Csütörtökön a mama már nagyon finom ebéddel várt minket, amiből persze megint alig bírtam enni, úgy mint egész hétvégén...nem tudom mi lehet velem meg a pocakommal. Este hajnalig fent maradtam és beszélgettem a Márkkal. Másnap Maja-puszira ébredtem, imádom! Átmentünk a papáékhoz a szeretett Rákóczibányára, és ott is úgy teli ettük magunkat ahogy csak bírtuk. Játszottunk az uncsitesókkal és estefele vissza mamáékhoz. Végre 2 hét után kitudtam magam rendesen aludni és újra Maja-puszi keltett. Sokat beszélgettem Zsófival és már kerekedik a pocak, nagyon kis édes. Lassan már az is kiderül, ha megmutatja magát hogy kislány vagy kisfiú. Már izgatottan várom :)
mesenéző bajnokok
autószerelő a lányka
locsolóbál
Ebéd után hazaindultunk Bajára, szerencsére egész jó időnk is volt, csak az eső esett nagyon.
Vasárnap már anyáékkal mentünk Vaskútra ebédre, és borzas katát sütött a mama!!! Szerintem már 2-3 éve nem ettem, pedig az egyik kedvenc sütim :)
Ebéd után mentem volna Krisztiékhez,de kiderült otthon sincsenek így visszamentem a papáékhoz, majd estefele átmentünk. Ennyit sem készülődtem szerintem még sosem, pedig csak egy locsolóbálba mentünk. Végre mindenkinek meglett a tökéletes szett és átmentünk az Eniékhez, ahol nagyon jól elvoltunk és rengeteg képet csináltunk, amiket remélem azért nemsokára én is megkapok. Éjfélkörül elindultunk Szőlőfürtbe, ahol nagyon jó hangulat volt és egészen sokan voltak. Nagyon jókat táncoltunk, jól is éreztem magam, de minden második számnak a szövegétől a Márkra tudtam csak gondolni. Mindenhol ölelkező, csókolózó párokat láttam. Azért bárhogy is de ez ki tudja ütni a biztosítékot, nálam pláne.
Hajnali 5körül sikerült hazavánszorognunk és a Krisztimmel aludtam, reggel pedig jól el is aludtunk. Fél 1 körül sikerült hazaérnem végleg, és most regenerálódok... lassan pedig megválok újra pár hajtincstől :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése