Korán lefeküdtem, a sok sírástól már amúgy is nagyon fájtak a szemeim, és reggel fél 5-kor kellett volna kelni. Persze ezt nálam lehetetlen volt összehozni így 5-kor pattantam ki az ágyból és csodák csodájára 10 perc alatt elkészültem és siettem a sulihoz.
Balázsék már vártak rám és mentünk kocsival a tescohoz. Nagyon hideg volt!!!! Kicsit vártunk, majd ki a töltésre a tökéletes helyre ahol KG elkészíthette a tablóháttérhez a képet rólunk a napfelkelténél. Eszméletlen jók lettek és örülök hogy én lehetek az egyik "fő"szervezője a dolognak. Persze az ötlet is majdnem saját volt, de még is közösen hoztuk össze a végeredményt. Már elég rég nézhettem végig egy napfelkeltét, főleg ilyen szép helyről. Az ég is tiszta volt teljesen, ennek köszönhetően rettentő hideg volt, a lábujjaimat már nem éreztem komolya. Megérte fagyoskodni mert a képek szuperek lettek így nyersen is, már várom a végeredményt! :)Krisztiánhoz mentünk, kaptam reggelire nutellás kenyeret is és még a sütijét is megkóstolhattam amit ő sütött, hm.
Szép napos időnk volt ma, de lehetne igazán melegebb!!! Gyorsan telt a nap, délután jól bealudtam, matekoztam, töriztem végre és most várhatom hogy 1 óra legyen és beszélhessünk! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése