2013. március 5., kedd

Kérdőjel

Muszáj kiírnom magamból, még ha nem is mindent sikerül. Nagyon félek hogy újra elszakad a cérna és úgy járok mint a legutóbb hogy ok nélkül kiabálok valakivel aki meg sem érdemli, és végig sírjak egy napot! Féltem a körülöttem lévőket. Néha annyira fárasztó a jókedvet mutatni mindenkinek, néha csak összekuporodnék és néznék ki a fejemből a semmibe.
Suliban felhívott a Márk, és már akkor nagyon elérzékenyedtem, szó szerint elbújtam mindenkitől. Néha szívesen megállítanék mindent és kitombolnám magam, csak 1 percre is.
Suli és ebéd után mentem azonnal dolgozni, persze 45-re értem oda, de akkor már váltanom kéne a kasszás embert. Akárhogy is siettem nem értem volna előbb oda. Nemtetszését mutatva a főnök asszony beszólt valamit mosolyogva amit nem is vettem először. Ahogy beültünk számolni a pénzt szép lassan finoman elkezdte adagolni hogy tudja hogy iskolába járok de akkor is időre ott kell lennem és hogy ez így nagyon nem jó! Aztán mondta hogy tudja hogy a betegség sem az én hibám de nagyon rosszkor jött, és ez az időbeosztás neki nem túl jó! Nem értem mi nem jó, nem fog olyan diákot találni aki nem jár iskolába, és ő szűkítette még le az óraszámaim, mert sok lett volna, most akkor mi is van? Kimondta hogy KERESNEK HELYETTEM MÁST akinek rugalmasabb az ideje, és majd kb akkor rángathatják amikor akarják, de ez nem így megy ám azért már bocsánat... Nagyon kiakadtam, majdnem sírva fakadtam hogy most akkor mi lesz. Az első gondolatom az volt hogy akkor most miből lesz pénzem Angliára?? Teljesen kétségbeestem, mert tudom hogy itt nem fogok munkát találni a közelben ami nem mezőgazdasági munka. Remegő hanggal csak annyit tudtam  mondani hogy "rendben", de annyira rossz volt. Azt mondta dolgozhatok még amíg nem találnak mást, de fogalmam nincs mi lesz!
Hihetetlen hogy semmi nem úgy jön össze soha, ahogy szeretném! És már annyira de tököm kivan mindennel!!! Vele akarok lenni és soha többé nem akarom magamtól ilyen messze elengedni... de muszáj lesz még. :(