2013. február 17., vasárnap

Retro hétvége

retro
A pénteki napom egészen jól alakult. Iskola után dolgoztam, ami egész gyorsan eltelt. Itthon beszéltem a szerelemmel, készülődtem és jött értem az Erik és a Betti. Pelibe forralt boroztunk, és vikingbe már hidegen ittuk a bort. Nagyon jókat nevettünk, asztalon táncoltak és énekeltek az új szalagosok. Erikkel kettesben éjfélkor kitaláltuk hogy vízipipázzunk, kerestünk egy száraz helyet és jókat beszélgettünk. Elsétáltunk pubhoz ahol kintről jót mosolyogtam, és örültem hogy nem bent nyomorogtam a rengetek ember között. 2 körül sikerült hazaérni és másnap fél 1-ig szundiztam, ami már nagyon jól esett.
A szombat takarítással, pakolással, pihenéssel telt. Skypeoltunk a Márkkal sokat, és készülődtem az estére. Összehalásztam a ruhákat és a végeredmény nem is lett rossz.:)
10 körül jöttek értem kocsival és mentünk is Dávodra. Rolcsinál átöltöztünk és mentünk is Alexhoz. Nagyon örült a személyes ajándékomnak, ami házi kacsazsír volt, anyától. :)
Bementem és nagyon jól esett a lányok jó fejek voltak, és minden volt, kaja, pia, zenem hangulat. Nagyon jól éreztem magam.  Rose, jager, sós mogyoró társaságában ünnepeltem, majd később átmentünk Bosziba és jókat táncoltunk és még a hangunkat is kiénekeltük. Én voltam az egyetlen lány aki igazán beöltözött, de a fiúk mind bevoltak mint ha Don Corleonék lennének, úgyhogy nem éreztem magam olyan rosszul. 4 órakor már haza is értünk mert kicsit megpunnyadtunk.
A hét utolsó napján az egész napot pihenéssel töltöttem, és sütit sütöttem meg persze rávettem magam egy kis tanulásra is. Estére pedig a szokásos MTV-s sorozatok. :)

tőle<3
Ma szépen kiakasztottam száradni a gyönyörű rózsámat, a többi közé, amit mind Tőle kaptam :)
Nagyon hiányzik már és még 4 hét nélküle, annyira rossz belegondolni, és hogy még utána is meddig nem látom majd, nem akarok erre gondolni!!! De nem tud máson járni az agyam, csak hogy mikor lehetek már Vele! Soha senkinek nem kívánok ilyen helyzetet, de amitől kicsit jobban érzem magam, hogy tudom hogy Ő is szeret! Ez egy kicsit erősebbé tesz, köszönöm! :)










Pénteken megkaptam az új tablóképeket, amiktől a frász kiüt, mert nem lettek olyan jók és mintha nem is én lennék, de muszáj lesz választani egyet a tablóra.