2014. március 14., péntek

More than 1 month

Hmm hol is fejeztem be? A tisztító kúra sajnos nem sikerült, mert abba kellett hagynunk. Sikerült lebetegednünk Márkkal elég rendesen. Nem igazán bírta a szervezetünk sajnos.
A valentin napot ágyban fekve, mézes teával és gyógyszerrel együtt töltöttük. Ennek ellenére a legjobb volt hisz egész nap egymással lehettünk és megszeretgethettük egymást. :) Nagyon nehezen sikerült meggyógyulnom, a köhögés sehogy sem akart elmúlni, pedig minden gyógymódot kipróbáltam. Egyedül a kakukkfű tea enyhítette a folytonos köhögést. Ajánlani tudom mindenképp.
Még mindig gyorsan telnek a napok, megterveztük az éves szabadságunkat is. Április 18-án megyünk haza legközelebb, de utána rögtön májusban is a szülinapomra. :) Sajnos az augusztusit nem fogadták el, pedig B my Lake van tervben. Valahogy úgy is meg fogjuk oldani!

Műkörmösnél is jártam, jobbra számítottam de azért nem is olyan rossz. Ami nem túl jó hogy a szembe szomszédjuk meghúzta az autónkat tolatás közben. Szerencsénk volt mert autóbiztosítással foglalkoznak és hip-hop el is lett intézve, a biztosító pedig mindent fizetett. Gyorsan meg is javították és mintha mi sem történt volna.
Idegeskedős egy hét volt hisz azokban a napokban derült ki mi lesz a fiúk szerződésével. Jónak mondhatjuk a hírt, hisz mind a ketten kaptak 2 hónapot még. Látunk még reményeket hogy kapnak majd még hosszabbítást, jó lenne hisz akkor költözhetnénk Augsburgba. Szerencsére van is most egy lakás, ismerősöké és magyar a főbérlő. Jó helyen van, amennyire elmesélték nagyon jónak tűnik. 2 szoba, fürdő, konyha , a beépített bútort hűtővel, sütővel pedig eladnák nekünk. Nemsokára megyünk látogatóba is. Márk is rákapott, ő is végre nagyon költözne. Már számolgatjuk a pénzt, és számba vesszük mit kéne majd vennünk, hogy rendeznénk be. Nem akarom nagyon bele élni magam, de nagyon szeretném ha összejönne.

Nőnapot nem igazán tartottunk, sajnos még egy szál virágot sem kaptam. Kicsit rosszul is esett, de ő nem igazán tartja számon ezt. Másnap a névnapomat ünnepeltük, elmentünk egy nem messzi kisvárosba a China Palastba. Annyit ettünk amennyit akartunk és abból amiből akartunk. Így került a tányérra; kínai, mongol grillel készült különböző húsok, tintahal és már halfajták amikre már őszintén nem emlékszem, kagyló és amit alig bírtam lenyelni, kenguru husi. Még fagyit is falatoztunk befejezésnek. El sem hittem mennyit ettem, szerintem utoljára otthon ettem ilyen jóízűt. Köszönöm

Előajándékoztunk húsvétra is egymásnak, a Müller összes parfümét végigszaglásztuk. Márk Tommy Hilfiger és egy Marc'o Polo parfümmel, és pedig Yves Saint Laurent Manifestojával tértem haza :)

Drága szerelmemmel kicsit rákaptunk a ruharendelésre és már egy kisebb kis helyet foglalnak az új ruhák a szekrénybe, nekem már be sem fér több, lassan válogatnom kéne. Nagy kedvenc lett az Asos, és az Amazont is bőszen nézegetem. Sokszor látok munkában egy-két jó ruhát, aztán mindig az oldalon lyukadok ki ha van egy kis időm.

A többi szabadidőm főzögetéssel telik el néha nagy kedvvel, néha pedig nagy kedvtelenséggel. Végre az első kakaós csigáim is elkészültek.
Gyors és finom :)
A sorozatokkal meg úgy állunk hogy a Breaking Bad-del amit még mindig siratok, végeztünk. Most elkezdtük a Trónok harcát, amire szerintem nem kell sok idő és rákattanunk. Emellett már az utolsó rész következik Pretty Little Liars 4 évadából, aztán megint várhatok. Nem tud csalódást okozni! Walking Dead és Arrow is folyamatos listán van. Szerencsére így mindig van mit néznünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése