2013. március 12., kedd

Nőnap, névnap


Szerencsére nagyon gyorsan telnek a napok és már csak 3 éjszakát kell nélküle töltenem, aztán pedig kerek 1 hétig itthon lesz a Márk!!! Annyira boldogság van, végre együtt lehetünk hihetetlenül várom már :)

Bele is vágok a közepébe akkor. Volt egy péntek ami nőnap, és a kedves drága fiú osztálytársaink ránk se hederítettek. Az Eriktől kaptam egy nagy cuppanóst és ennyi. Suli után melóztam, ott pedig a munkatársam egy szép virággal ajándékozott meg. Meló után hazasiettem és mentünk Lacika szülinapjára, ahol meglepően először senki nem volt, de aztán lettünk páran. Iszonyatosan jól éreztem magam és sok papaborát ittam, ami meghozta hatását és jó nagyokat mosolyogtam. Persze gondoltam én majd 1-körül lelépek, hát ez nem sikerült és így 3-kor sikerült ágyba kerülni. Kevés alvászat után mentem reggel melózni és egész jól bírtam és még a másnaposság jelei sem jelentkeztek, aminek iszonyatosan örültem :)

Névnapom volt szombaton és nagyon jól telt a napom. Hazarohantam és már jött a Bettinám aki komolyan már hiányzott, meglepett egy kis aprósággal. Imádom! Bementünk városba és sétáltunk fekete meggyes démont szürcsölgettünk, majd   kibicikliztem a világ végére, a Márkékhoz, mert az anyukája és a tesója, a Márk szervezésével megleptek egy kis aprósággal. Kaptam finom csokikat, és egy parfümöt :)
:)
Beszélgettünk sokat, majd Martinnal az xbox előtt kötöttünk ki, és a Szabikával is játszottam. Annyira édes kisfiú :)



művészkedtek













Martinnal kitaláltuk hogy menjünk el városba, ahol Városkapu lett a megálló. Ott voltak a többiek is és örültek nekünk, ez nagyon jól esett... Roséztam és sikerült eleget inni a nevem napjára. Később átmentünk Bacchusba a fiúkkal és még folytattuk az alkoholfogyasztást, majd eljött értünk a Csilla és engem is hazadobott. Nagyon hiányzott onnan a Márk, de nyugtatott a tudat hogy most hétvégén már velem lesz! Sajnos most csak lazán sikerült megünnepelni a névnapom, de szombaton Kaméleonba megyünk a lányokkal és a Márkkal, aztán ünneplünk!
Vasárnap jó sokáig aludtam, majd névnapi ebédre mentünk a mamához meg a papához, és annyira finom ebéd volt, sütött sütit is a mama és felköszöntöttek minket a Gergővel.
A hétfői nap seperc alatt eltelt, suli után kicsit végre vásároltam, és összefutottam a Bettimmel és az egyik ismerősével. Elmentünk a "cukiba" ami nekem még mindig galéria és elkezdtünk borozgatni. Minden nap így kéne iskola után, igazán eltűrném! :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése