2013. február 25., hétfő

Zzzz



Egész jó kis hétvége volt! Olyan zzz-s!
Pénteken dolgoztam, és este pedig találkoztam a Bettimmel, akivel sétáltunk és örültem hogy örül! Nagyon szurkolok neki hogy ez a dolog most összejöjjön neki :) Már korán hazaértem és le is feküdtem, hogy jól kipihenjem magam.

A szombat egész gyorsan eltelt, már vártam az estét, hisz Vadászbálba mentünk táncolni! Délután már elkezdtem készülődni ruhát választottam és megvarrtam a táncosruhát hogy ne essen le rólam. A ruhaválasztás nem ment túl könnyen, mert először szoknyát sem akartam húzni, de mondta a Szinti hogy ők abban jönnek akkor már én is. Feltúrtam a fiókom és erre megtaláltam ezt a szoknyát amit még nyáron varrtam magamnak, csak nem volt alkalmam felhúzni.
Fél 6-kor indultunk külön kisbusszal. Odaértünk és a tanárnővel welcome drinkkel indítottunk. Tánc után jöhetett a kaja, ami isteni finom volt. Sokféle fogás volt, amik közt volt szünet és mi kihasználva hogy ingyen ittunk azonnal lecsaptunk az alkoholokra :) Volt vadhúsból leves, szarvaspöri, isteni sültek, süti, fánk, na és persze házi mézes pálinka, házi bor amit csak kísérővel lehetett meginni annyira durva volt, na és ami a legjobban fogyott nálam az a jager :)



Szinti :)
 A vacsi nagy része után táncra perdültünk és nagyon jókat mulattunk az Erikemmel és még a Bálintot is megtáncoltattam! :) Persze hajnalra már voltak dolgok amik "meg sem történtek"!!! Nagyon sokat nevettünk és jókat beszélgettünk és volt sok zzzz. Nagyon jól éreztem magam ezzel a társasággal, és szívesen megismételném!4 órakor azonban betoppant egy nő és azt mondta hogy 10 perc múlva itt a kisbuszunk mehetünk haza. Mi persze értetlenül néztünk rá hogy most miért küld minket haza, mi még maradnánk. A kifogás az volt hogy mi nem táncoltunk és vége a bulinak... na én elég szépen letáncoltam a lábam úgyhogy jól meg is mondtam neki a magamét persze a maga módján. Mindenesetre a hazaút is tetszett, jókat nevettünk a Bálinttal a többieken és csodás képeket csináltunk is róluk :D
Szerencsére a kórháznál kitudtam szállni és abban a szeles időben csak 1 utcát kellett gyalogolnom, és csudi jót aludtam. Az egész napot az ágyban sok-sok zsebkendővel töltöttem, mert sikerült jól megfázni, ráadásul nagyon kiborultam :(
Annyira hiányzik, és rossz belegondolni milyen sok időt töltünk így külön egymástól messze!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése