2013. január 6., vasárnap

New Year

Talán úgy kéne éreznem magam mint Jennának az Awkwardból? de talán nem!!
Nem is tudom hol kezdjem, nemrég ugye szilveszter volt és beköszöntött hivatalosan is a 2013-as év! A múlt évtől Felíciánál kezdtük a búcsúzkodást a Petra barátnőmmel együtt. Volt pezsgő, energiaitallal, tequila, sóval és citrommal és jó hangulat, sok nevetéssel. Időben eltaxiztunk a Liquid clubba, ahol én fergetegesen éreztem magam, és én kaptam a legédesebb éjféli csókot! Még ha nem is így képzeltem, de igazán emlékezetes lett:)  A Márkkal nagyon jót buliztunk, és még a hangom is kikiabáltam magamból. Talán 5 óra körül érhettünk haza és nagyon megszeretgettük még egymást.

NYE :)
Másnap az utolsó napot töltöttük együtt ebben a hónapban hisz visszautazott Németországba dolgozni még 4 hétre, ami lehet több is lesz ha felveszik állandó munkára. Nem is tudom hogy szeretném-e vagy nem???!! Egyik felem szeretné a másik nem, de sokkal könnyebb lenne így kimenni érettségi után Hozzá. Nem tudom!! Egyenlőre eldugom az agyacskám hátsó részébe ezt és arra koncentrálok hogy nagyon örülök neki hogy jól érzi magát és hogy végre van munkája!
Tehát az év első napját sülve-főve együtt töltöttük és nagyon szerettük egymást és megígértünk egymásnak mindenfélét. Szorosan összebújva aludtunk egész este, aztán 6 órakor keltünk reggel, elköszöntem tőle, aztán elment! DE a Macusom Hugo Boss illatú ami csak is rá emlékeztet. Minden este megszagolom és jobbat alszom tőle.:)




Ugorjunk egyet az iskolakezdésre, ami fergetegesen pocsék volt! Csütörtök, péntek gyorsan elszállt szerencsére. Pénteken kimentem a Bettinámért a buszmegállóba aztán vártuk a Krisztinát és jöttünk hozzám. Kivasaltam a Bettina seggig érő haját, hu de szép, aztán az esőben elsétáltunk a Márióékhoz. Pezsgőztünk, boroztunk, whiskyztünk én persze mindent kiöntöttem (nem is én lettem volna). Nagyon sokat nevettünk és nagyon jól éreztem magam velük. Megindultunk pubba 1 óra körül, persze senki sem volt de mi meg hoztuk a hangulatot. Táncoltunk és jókat bohóckodtunk, aztán fél 4 kor felkapcsolták a villanyokat és vége volt a bulinak (sajnáltam). Felmentünk a pizzázóba és chilisen ettem a pizzát. ahogyan Ő szokta. :) Annyira hiányzott az estémből. Hazasétáltunk, és a fiúk is elkísértek minket és fél 6-ra haza is értünk. Hárman aludtunk egy ágyban a lányokkal és nem esett le senki sem, kész csoda :D Hazamentek és az egész hétvégémet ágyban töltve, filmekkel, tv-vel töltöttem. Holnap pedig újra iskola!
Ezzel a képpel kívánok mindenkinek szép álmokkal teli éjszakát :)