2013. január 27., vasárnap

Szalagavató!


Bevonulás
 Csütörtökön este már nehezen aludtam el, és fél-3 körül felkeltem és borzalmasan aludtam onnantól kezdve. Nem találtam a helyemet, fáztam, rázott a hideg. Azt hittem csak ideges vagyok a szalagavató miatt, vagy izgatott. Reggel korábban keltem hogy találkozhassak a Bettivel, és már amikor kikeltem az ágyból, teljesen k.o.-nak éreztem magam. Fájt a hasam, a fejem le akart esni a helyéről. Vettem be gyors gyógyszert és elindultam. Mire beértem már állni sem volt erőm és egész első órában rázott a hideg. Hazahozott az Erik és kiderült hogy hőemelkedésem van. Elkapott a sírás, hogy miért pont aznap! Forró tea, 2 takaró és alvás. Mire felkeltem felment 38-ra a lázam és teljesen kétségbe estem. Kaptam gyors lázcsillapítót és pihentem. Készülődtem egy kicsit, felhúztam a szép ruhámat és anya vitt a suliba. Egészen jól voltam már, apa is csinált az osztályról képeket, kaptam tőlük szép virágot, és egy elég érdekes csokit is. Ácsorogtunk az aulánál, és már mindeni annyira izgatott volt. Elindultunk át  a csarnokba és juuj, kirázott a hideg ahogy meghallottam a bevonulós zenénket. Annyira szép volt csak kár hogy ilyen gyorsan már be is értünk. 

szalagos lettem :)
Elfoglaltuk a helyünket és még gyors csinálhattak a szülők képet. Persze egyből elkeseredtem ahogy láttam mindenkit a barátjával fényképeszkedni és kipotyogtak a könnyeim, de összeszedtem magam. Elkezdődött a műsor., de éreztem hogy megy vissza a lázam és örültem hogy végig ülhettünk. Először UV fényben fehér szalagos bemutató volt, majd egy iszonyatosan jó műsor. Nagyon tetszett az egész és még az igazgató beszéde sem volt annyira hosszú és vészes. Ezután feltűzték a szalagot nekünk és igazi szalagos lettem!!!! :)
Gyorsan felrohantunk az öltözőbe és átvedlettük a táncosruhánkat. Annyira szépek voltunk. Táncoltunk és csak táncoltunk, és még egyszer eltáncoltuk, teljesen sötétben UV fény alatt. Úgy vert a szívem, el sem próbáltuk így, és nem is estem hasra. Izgi volt és biztosan gyönyörű is, én élveztem nagyon. Ezután a szülőket kellett felkérni táncra. Először anyával táncoltam, majd apával is :) Csináltunk rengeteg képet. Ott volt az Adri, a Bettinám,a Krisztim és a Betti is akiktől kaptam külön is szép virágot.  Meglepetésemre a Tibi is eljött, akitől viszont kaptam egy gyönyörű csokrot és még táncolni is felkért. Jól éreztem magam nagyon, és annyira boldog voltam, most jöttem rá, hogy mennyire kevés idő van hátra, és mennyire fognak hiányozni!!!
gyönyörűségek

Keringő :)
szalagpub :)
Visszaöltöztem a csini ruhába, és átmentünk a suliba. Apa még csinált rólam/rólunk képeket és már mehettünk is vacsorázni. Gyönyörűen feldíszítették a tesitermet, annyira más volt. Hozták a pezsgőt, és az igazgató nő köszöntője után koccintottunk mindenkivel és ittunk az egészségünkre. Már az asztalon voltak a kaják, és annyira jól néztek ki. Kimertem magamnak és a felét sem ettem meg, nem bírtam enni. Kiosontam telefonálni egyet és felhívtam a szerelmem, és olyan jó volt beszélni vele, megnyugtatott de meg is ríkatott egy kicsit. Mire visszamentem elpakolták a kajákat, pedig ettem volna még. A sütiket elég furán pakolták ki és így nem nagyon ettem belőle, kicsit azért bánom, de nembaj :) Letáncoltuk a lábunkat is és annyira jót mulattunk. 10 órakor levetítették az osztályvideókat, olyan jó volt visszanézni a régi képeket, de sajnos ezalatt nagyon sokan leléptek. A vége után szétszóródtak az emberek és már csak páran voltunk. Ennek ellenére olyan jót táncoltam a Bálinttal, hogy csak na. Mi is elindultunk lassan pubba, szerencsére volt fuvarunk és egész este táncoltunk, beszélgettünk és jót mulattunk mindenkivel. Rólunk szólt az egész este, és mindenki csinosban volt és jól éreztük magunkat. Az egyetlen amit picit sajnálok is meg nem is, hogy nem tudtam semmit inni a gyógyszer miatt, legalább is nem mertem. A jó oldala hogy nem voltam másnapos, de így is fél 6-kor értünk haza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése